Hogy is volt az egykor régen ?

 

Elmesélem, hogy’ volt ez, az,

réges-régen, nyolcvan éve.

Hallgasd végig – mobilodat

most röviden félretéve. – 

 

Telefonnak tárcsája volt

s minden sarkon állt egy fülke,

amely csakis tantuszt kívánt,

a pénzérmet el nem tűrte.

 

Bár fejünkön, nagyon ritkán,

jelmezbálon volt csak turbán,

két város közti telefont

úgy hívták, hogy interurbán.

 

Nem volt tévé, csak rádió

(melyben recsegett az adás).

Igaz, volt zöld „varázsszeme”,

de csak ritkán jött a varázs...

 

Számítógép sem volt akkor,

ami ma oly híres – s hírhedt – 

s a moziban őrült ritkán 

láthattál csak színes filmet.

 

Fordulni kívánó autó

kis karocskát billegtetett,

mely a kocsi oldaláról

jobbra, balra integetett.

 

És a város bizony zengett

 – habár unta Pest és Buda. 

– Gumilabdaszerű volt a

gyakran használt autóduda.

 

Volt szódás, ki lovaskocsin

hordta a szódáját tova

és igencsak káromkodott,

ha csökönyös volt a lova.

 

Lovaskocsin jött a szén is,

ami kellett a fűtéshez.

Ma bezzeg a legtöbb ember

jó, központi fűtést élvez...

 

Jégszekrénybe a jegestől

táblákban vettük a jeget,

villamoson kalauz volt,

s árulta a menetjegyet.

 

És a szennyest akkor bárki, kényszerülten kézzel mosta.

A levelet kézzel írták, és gyalog hozta a posta...

 

A gyerekek vizet ittak

és nem is álmodtak róla,

hogy egyszer majd kötelező

lesz szinte a kokakóla.

 

És régen a tyúklevesben

benne volt a csirke lába,

a zúzája és a feje...

és a szíve... és a mája...

 

(Ha kakas volt a tyúk helyett,

amelyet „végzetes baj ért”,

az asztalnál – mi gyerekek – hadakoztunk a tarajért.)

 

Szombaton is volt iskola,

és pisztolyt senki sem rántott,

ha a tanár – nem túl ritkán – 

pofonvágott egy diákot.

 

A kenyeret az üzletben

csakis csupasz kézzel adták,

és a tejet – Uram fia! – 

pasztőrizetlenül hagyták !

 

Nem volt ám műanyag palack,

ha tejért ment Tercsi, Panna,

nála volt a zománcozott,

kis, fedeles tejeskanna.

 

Nagyritkán csak szénanáthát

kapott ember lánya, fia,

és nem tört rá mindenkire,

mindentől az allergia.

 

A tej nem volt laktóz mentes.

Velőt is árult a hentes.

A liszt nem volt glutén mentes.

Kalapban járni volt rendes...

 

(Megmondhatom most őszintén,

azt se tudtuk, mi a glutén !

Szárazföldi patkány s matróz

nem tudta, hogy mi a laktóz...)

 

Télen nem volt paradicsom,

szőlő, eper, zöldpaprika,

de vidáman árult jódot

akkortájt még a patika.

 

A paradicsomnak nyáron

paradicsom volt az íze,

nem úgy, mint ma, hogy íze nincs,

csupán pompás piros színe...

 

Mai ember az életét

egészen más módon éli,

de tán örül, hogyha van még,

aki mindezt elmeséli...

 

Gyimóthy Gábor